2018. május 9., szerda

Apa beszól

Maugli 5 éves
KOCSMA. ESTE.
(Apa egy közeli ismerősével beszélget.)

ISMERŐS
Mi volt, amikor észrevettétek a feleségeddel, hogy Maugli más, mint a többiek?

APA
Autista. Mondd ki! Gyanítottuk, hogy ezzel a gyerekkel valami történt. Benne is felmerült, bennem is felmerült, egyszer csak aztán összenéztünk, és láttuk egymás szemében is, hogy valami baj van.

ISMERŐS
Mit csináltál?

APA
Ott álltam és halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi az, hogy autizmus.

ISMERŐS
Gondolom rácuppantatok a témára, éjjel-nappal ezzel foglalkoztatok?

APA
Egyértelmű volt, hogy beleállunk, ami időből, pénzből, energiából kitelik, elindulunk és megcsináljuk.

ISMERŐS
Hogy adagoltátok P.-nek és Zs.-nek (Maugli testvérei)?

APA
(Apa mosolyogva.)
Leültettük őket, és rögtön bele a lecsóba: Na, gyerekek, Maugli autista. Itt a diagnózis.

ISMERŐS
Most hülyéskedsz?

APA
(Mosolyogva, aztán komolyan)
Igen. Hallgatólagosan megegyeztünk, hogy lassan rávezetjük őket. Nem mondtuk, hogy nem, de azt sem, hogy igen. Szépen a különböző helyzetekből jött, hogy látod, ő másképp viselkedik, aztán, majd, valahogy kimondódott.

ISMERŐS
Ezzel együtt persze ők is érezték, hogy valami van, csak nem tudták nevén nevezni.

APA
Ügyesen elfogadták a helyzetet. Nem mondom, hogy nincsenek konfliktusok abból, hogy Mauglinak szabad, mert autista, nekik meg nem szabad. De amikor baj van, akkor beállnak az egész mögé.

ISMERŐS
Én nem tudom, hogy hogy kezelném ezt az egész problémát?

APA
Ez nem egy probléma, ez egy helyzet, amiből a legjobbat kell kihozni. Másképp nem lehet elviselni, és vannak ugye szar pillanatok is.

ISMERŐS
(Mosolyogva.)
Gondolom, megvannak a mindennapi buktatók is?

APA
(Mosolyogva.)
Nem tudunk gyalogtúrára menni, mert Mauglit tíz perc után cipelni kell. Persze, élvezhetném is azt az öt kilométert a tizenöt kilós gyerekkel a nyakamon. Vagy csak akkor tudunk elindulni, ha már eljátszotta az éppen három aktuális mesét. Vagy például, reggelire bedob tíz nyers tojást a szoba közepére.

ISMERŐS
(Mosolyogva.)
De, hát ez kurva sok időbe is telik.

APA
Igen, de azt meg lehet szokni, inkább fejben kell sok energia, hogy felfogd, mi történik.

ISMERŐS
És ilyenkor mit csinálsz?

APA
Ezek mind olyan szituációk, hogy azután valakinek össze kell szedni a tojásokat,  fel kell mosni, megsimogatni a gyerek fejét, hogy rendben van kisfiam, te most ezt így játszod. És, ha ilyesmi nyilvánosan történik, akkor a többi embernek elmagyarázni, hogy nem hülye, csak autista.

ISMERŐS
Húúú, ezt én nem tudom, hogy bírnám. Meddig lehet ezt bírni?

APA
Az autizmus megállíthatatlan. Addig. Nem lehet kikapcsolni.

ISMERŐS
Miben reménykedsz?

APA
Minden autistának sajátos fejlődési útja van. Nem tudhatod mi lesz. Csak holnap tudod meg, hogy megtörtént. Itt a remény csak visszafelé működik. Láttam, hogy fejlődött, az adja a reményt.

ISMERŐS
Ez nem túl reménykeltő.

APA
Ha már látod, hogy néhány szót mondott, akkor reménykedsz, hogy egyre többet fog mondani, de benned van az is, - és ez elnyomja a reményt - hogy elhallgat.

ISMERŐS
Ez az egész helyzet, egyébként lebénít titeket?

APA
Elsőre pofon csap, aztán rövid idő alatt rájössz, hogy ezt dobta a gép és neked tenned kell a dolgodat.



2018. április 30., hétfő

Együtt felidézni

DÉLUTÁN. OTTHON. NAPPALI.
Maugli 6 éves
MAUGLI
(Apa és Maugli autóversenyt néznek a TV-ben. Maugli már tizenöt perce fel-le vágja magát a kanapéra, közben hangosan kacag. Az egyik autó defektet kap. Még jobban nevet.)
Kiipukkadt a gumiii... Kiipukkadt a gumiii...

APA
(Az autóverseny a végéhez közeledik.)
Maugli, mindjárt kiszállnak az autóból.

MAUGLI
(Hangosan elégedetlenkedik.)
Nem szállnak ki az autóból. Kiipukkadt a gumi...

APA
(Nyugodtan.)
Maugli, vége a versenynek.

MAUGLI
(Határozottan, ellentmondást nem tűrve.)
Visszatekerjük...

APA
(Magában. Közben tekeri vissza a versenyt, ahol a gumi eldurrant.)
Húsz évvel ezelőtt ezt nem tudom, hogy hogy oldottam volna meg.

EGY ÓRA MÚLVA. NAPPALI.

ANYA
(Apa és Maugli már tizenkétszer megnézte a "Ki pukkant a gumiii.."-t majd megállították a műsort, hogy aztán még vissza lehessen tekerni. Apához.)
Akkor most ezt nem kapcsolhatom el, ugye.

APA
Nem kéne, ha nem akarsz balhét. ... Várj, van egy ötletem...

MAUGLI
(Apa a másik szobában az internetről játssza le újra és újra a versenyt. Maugli ott is az ágyon dobálja a magát.)
Kiipukkadt a gumiii... Kiipukkadt a gumiii...

MÁSNAP REGGEL. HÁLÓSZOBA.
APA
(Apa olvas, mellette a földön Maugli játszik az állataival. Mauglihoz.)
Maugli, kipukkadt a gumi.

MAUGLI
(Apa felé fordul, ránéz, látszik a szemében, hogy eszébe jutott, hogy előző nap együtt nézték az autóversenyt, hangosan kacagva.)
Kiszakadt a gumiii, ... mint a palacsinta.

APA
(Magában.)
Talán ez az első alkalom, hogy közösen emlékeztünk vissza.




2018. április 19., csütörtök

Különleges kapcsolat

PÉNTEK DÉLUTÁN. AZ ISKOLA ELŐTT, AUTÓBAN.
Maugli majdnem 6 éves

MAUGLI
(Apa és Maugli az autóban ül, Anya és Zs. (Maugli testvére) éppen megérkeznek az autóhoz. Maugli szomorúan mutogat a középső ülésre, ahol P. (Maugli másik testvére) szokott ülni.)
Ah..ah..ah..

ANYA
Maugli, P. később jön, mert kézilabdázik.

MAUGLI
(Legörbül a szája. El kezd pityeregni.)
Megvárjuk!

ANYA
(Apának.)
Összenőttek.

TÍZ PERC MÚLVA. OTTHON. KONYHA.

APA
(Mindenki hazaérkezett. Anyának.)
Láttad azt a videót, amelyiken egy kislány írt egy dalszöveget az autista bátyjának?

ANYA
Ő így kapcsolódik hozzá.

OTTHON. GYEREKSZOBA.

 P.
(Maugli és P. hajósat játszanak. P. próbálja rávenni, hogy játszanak együtt.)
Maugli kilyukadt a hajó, kalapáld be!

MAUGLI
(Hangosan kiabál, örül, együtt nevetnek.)
Iiiiiiiiiiiii……úúúúúúú

APA
(Anyával nézik, hogy hogy játszanak a gyerekek)
Azt hiszem, senki mással nem játszik.

P.
(Közben Maugli az öklével üti az elképzelt hajót, mintha kalapálná.)
Most húzd meg a csavart!

MAUGLI
(Továbbra is nagyon boldogan, nevet.)
Nekki medjünk a jéghegynekkk.

P.
(Mosolyog. Együtt nevetnek.)
Maugli, most nem ez következik.
(Kicsit gondolkodik. Megöleli Mauglit, aki ad neki egy puszit.)
Na, jó, a te fejedben igen.

APA
(Anyának.)
Kevesen értik úgy, mint P.

MAUGLI
Korrmányozzuk el a hajót!

FÉL ÓRA MÚLVA. ELŐSZOBA.

MAUGLI
(Le-fel rohangál az előszobában. Hangosan.)
Kaki, kuki, pisi… kaki, kuki, pisi…

APA
Ezt ki tanította neki?

ANYA
P., hogy ráüljön végre a wc-re.

APA
És?

ANYA
Ráült.

APA
A tanítómester.

ESTE LEFEKVÉS ELŐTT. FÜRDŐSZOBA.

APA
(A gyerekek a kádban ülnek. P. mossa Maugli haját, ami egyébként szinte lehetetlen.)
Mit csinálsz?

P.
Mosom a haját.

APA
Látom, de nem sír.

P.
Apa, én sem értem.

EGY ÓRA MÚLVA. GYEREKSZOBA.

APA
(Belép a gyerekszobába. Anyához.)
Alszanak?

ANYA
(Maugli bekucorodott P. mellé az ágyba és ott aludt el. Mosolyogva.)
Együtt.

NAPPALI.
APA
(Folytatják anyával a beszélgetést.)
Azt hiszem, ez egy nagyon erős kötelék.

ANYA
Több, mint testvérek.

APA
Megnyugtató, ha egyszer már majd nem leszünk ott.