Spektrum kavalkád

Láttad már, hogy néznek ki a hétköznapjai egy autista gyerekkel élő családnak? Ez a világ egyszerre mókás, szívszorongató, gyötrelmes, csodálatos, fájdalmas, izgalmas, kilátástalan. Spektrum kavalkád. Nézz bele!

2018. június 14., csütörtök

Nemzetisége?

OTTHON. REGGEL. NAPPALI.
APA
(Maugli nem ment óvodába, Apával vannak otthon. Zuhog az eső, Apa mutatja az ablakon keresztül.)
Látod, Maugli, esik az eső.

MAUGLI
Umbrella, esernyő!

APA
Maugli, de itt bent nem esik az eső.

MAUGLI
(Kicsit erőszakosan.)
Esernyő!

HÁROM ÓRA MÚLVA. NAPPALI.

APA
(Maugli az elmúlt három órát az esernyővel a kezében töltötte, úgy evett, játszott, szaladgált föl-alá a lakásban.)
Maugli, most már csukjuk össze az esernyőt.

MAUGLI
(Mérgesen.)
Nem csukjuk be!

KÉSŐBB. DÉLUTÁN. OTTHON.

ANYA
(Közben ő is hazaérkezett.)
Mit csináltatok ma?

APA
Többek között, esett az eső a nappaliban. Meg húsz lego embert fürdettünk meg egyenként.

ANYA
Aláírtad azt a papírt, amiben Mauglit jellemezték?

APA
Igen, és képzeld, azt is megkérdezték milyen nemzetiségű.

ANYA
És, mit írtál be?

APA
Autista. Ma is látszott.



2018. június 4., hétfő

Pisztácia

OTTHON. ESTE.
Maugli 6 éves
APA
(Éppen most ért haza a munkából. Anyához.)
Tudom, azért nem vetted fel, mert Maugli éppen a telefonodon tanulja az autók nevét.

ANYA
Honnan tudod?

APA
(Nevetve.)
Ilyen gyorsan és precízen csak ő tudja kinyomni a telefont, nehogy ki maradjon egy másodperc is.

ANYA
(Közben Maugli letette a telefont, mert eszébe jutott valami fontosabb. Viccesen.)
Na, megnézem kik haragudhattak meg, mert kinyomtam őket.

10 PERC MÚLVA. ELŐSZOBA.

MAUGLI
(Ül a földön, előtte egy kupac pisztácia és egyesével rakosgatja sorba őket, angolul.)
Starfish, koala, parrot, snake, gorilla, bat, croc, jellyfish, kangaroo, leopard, skunk ... 

APA
(Apa nézi folyamatosan, hogy mit csinál Maugli. Meglepődve Anyának.)
Nézd, a pisztáciák az állatok. Tízesével csoportosítja. Százat.

10 PERC MÚLVA.

APA
(Magában. Maugli végére ért az autóknak és szétrombolta a pisztáciákat.)
Úgy látom még nincs vége, mert nagyon jár az agya valamin.

MAUGLI
(Újra kezdi a sorba rakást. Megint angolul.)
Airplane, fire engine, train, helicopter, bulldozer, monster truck, ladder track, compact ladder truck, airport fire truck, salt spreader truck...

5 PERC MÚLVA.

APA
(Apa már régóta Mauglit nézi.)
Maugli, most már menj aludni!

ANYA
(A nappaliból szól ki.)
Hagyd, úgy sem fejezi be, míg a végére nem ér. Nem azért nézte egész délután a telefont, hogy a felénél abba hagyja.

APA
Csak azt nem tudjuk, hogy meddig van a vége, főleg, ha ebből is száz van.

MAUGLI
(Újabb sorozatot kezd el kirakni.)
Orange, water melon, biscuits, cheese, sandwich, cholet, yogurth, jam...

10 PERC MÚLVA.

APA
(Bemegy Anyához a háloszobába. Közben Maugli befejezte a sorba rakást. Izgatottan. Kicsit hangosan.)
Ételekből is száz, sorban. Te, itt valami óriási történik Maugli fejében. És az sem baj, ha nem tudjuk, hogy mi.


2018. május 24., csütörtök

Másvalamire jó


OTTHON. ESTE. FÜRDŐSZOBA
Maugli 6 éves
APA
(Maugli a fürdőkádban. A két kezében egy-egy samponos flakon. Apa az ajtóból nézi.)
Maugli add ide azt a flakont. Nem szabad a kinyomni belőle a sampont a vízbe.

MAUGLI
(Maugli a félméteres habból néz ki mérgesen. Nem engedi a sampont kivenni a kezéből.)
Aööö..Aööö..

ANYA
Nagyon elegem van már belőle, hogy két naponta mindenkinek új tusfürdőt, meg sampont kell venni.

APA
Azt mondják, hogy idomítsuk rajzos történetekkel. Meséljük el neki többször és akkor megtanulja, hogy mit ne csináljon.

MÁSNAP DÉLUTÁN. OTTHON. NAPPALI

P. (Maugli testvére)
(Elkészült a történet rajzokkal arra, hogy Maugli ne nyomja a sampont a vízbe. P. meséli neki.)
... Maugli sorban belenyomja mindet a vízbe. Nem szabad belenyomni, mert Anya szomorú lesz. ...

EGY ÓRA MÚLVA. NAPPALI.

MAUGLI
(P. párszor felolvasta Mauglinak a történetet, hátha megragad. Maugli fel-alá járkál a történettel a kezében, néha lerakja és mutatja a papíron, hogy mi történik.)
... Maugggli leveszi a sampont. (Itt már egy erős mosoly az arcán, ahogy elképzeli.) Nem szabaddd a sampont kiiinyomni, Annya naggyon szomorrú lesz. ...

P.
Látod Apa, megtanulta.

APA
Majd látom, ha nem ömlik ki a sampon a fürdőajtón.

ESTE. FÜRDŐSZOBA.

MAUGLI
(Mindkét kezében egy-egy samponos flakon, áll a fürdőkádban, erősen nyomja a sampont bele a kádban és közben hangosan nevet.)
Nem szabaddd a sampont kiiinnyomni, Annya naggyon szomorrú lesz. Hihihihi...hihihi...

APA
(P.-vel kicsit értetlenül állnak a fürdőben. P.-nek.)
Te kiválóan csináltad, szóról szóra elismételte, csak a tiltás nem jött be.

P.
(Van, amikor Mauglit néhány napig nem lehet rávenni, hogy bemenjen a kádba.)
De ezzel legalább be lehet csalogatni a fürdőbe, hogy eljátssza, mint a többi mesét.

APA
Másra lett jó. Azért, pár történetet még megírunk, mire rájövünk Maugli algoritmusára.



2018. május 9., szerda

Apa beszól

Maugli 5 éves
KOCSMA. ESTE.
(Apa egy közeli ismerősével beszélget.)

ISMERŐS
Mi volt, amikor észrevettétek a feleségeddel, hogy Maugli más, mint a többiek?

APA
Autista. Mondd ki! Gyanítottuk, hogy ezzel a gyerekkel valami történt. Benne is felmerült, bennem is felmerült, egyszer csak aztán összenéztünk, és láttuk egymás szemében is, hogy valami baj van.

ISMERŐS
Mit csináltál?

APA
Ott álltam és halvány lila gőzöm sem volt, hogy mi az, hogy autizmus.

ISMERŐS
Gondolom rácuppantatok a témára, éjjel-nappal ezzel foglalkoztatok?

APA
Egyértelmű volt, hogy beleállunk, ami időből, pénzből, energiából kitelik, elindulunk és megcsináljuk.

ISMERŐS
Hogy adagoltátok P.-nek és Zs.-nek (Maugli testvérei)?

APA
(Apa mosolyogva.)
Leültettük őket, és rögtön bele a lecsóba: Na, gyerekek, Maugli autista. Itt a diagnózis.

ISMERŐS
Most hülyéskedsz?

APA
(Mosolyogva, aztán komolyan)
Igen. Hallgatólagosan megegyeztünk, hogy lassan rávezetjük őket. Nem mondtuk, hogy nem, de azt sem, hogy igen. Szépen a különböző helyzetekből jött, hogy látod, ő másképp viselkedik, aztán, majd, valahogy kimondódott.

ISMERŐS
Ezzel együtt persze ők is érezték, hogy valami van, csak nem tudták nevén nevezni.

APA
Ügyesen elfogadták a helyzetet. Nem mondom, hogy nincsenek konfliktusok abból, hogy Mauglinak szabad, mert autista, nekik meg nem szabad. De amikor baj van, akkor beállnak az egész mögé.

ISMERŐS
Én nem tudom, hogy hogy kezelném ezt az egész problémát?

APA
Ez nem egy probléma, ez egy helyzet, amiből a legjobbat kell kihozni. Másképp nem lehet elviselni, és vannak ugye szar pillanatok is.

ISMERŐS
(Mosolyogva.)
Gondolom, megvannak a mindennapi buktatók is?

APA
(Mosolyogva.)
Nem tudunk gyalogtúrára menni, mert Mauglit tíz perc után cipelni kell. Persze, élvezhetném is azt az öt kilométert a tizenöt kilós gyerekkel a nyakamon. Vagy csak akkor tudunk elindulni, ha már eljátszotta az éppen három aktuális mesét. Vagy például, reggelire bedob tíz nyers tojást a szoba közepére.

ISMERŐS
(Mosolyogva.)
De, hát ez kurva sok időbe is telik.

APA
Igen, de azt meg lehet szokni, inkább fejben kell sok energia, hogy felfogd, mi történik.

ISMERŐS
És ilyenkor mit csinálsz?

APA
Ezek mind olyan szituációk, hogy azután valakinek össze kell szedni a tojásokat,  fel kell mosni, megsimogatni a gyerek fejét, hogy rendben van kisfiam, te most ezt így játszod. És, ha ilyesmi nyilvánosan történik, akkor a többi embernek elmagyarázni, hogy nem hülye, csak autista.

ISMERŐS
Húúú, ezt én nem tudom, hogy bírnám. Meddig lehet ezt bírni?

APA
Az autizmus megállíthatatlan. Addig. Nem lehet kikapcsolni.

ISMERŐS
Miben reménykedsz?

APA
Minden autistának sajátos fejlődési útja van. Nem tudhatod mi lesz. Csak holnap tudod meg, hogy megtörtént. Itt a remény csak visszafelé működik. Láttam, hogy fejlődött, az adja a reményt.

ISMERŐS
Ez nem túl reménykeltő.

APA
Ha már látod, hogy néhány szót mondott, akkor reménykedsz, hogy egyre többet fog mondani, de benned van az is, - és ez elnyomja a reményt - hogy elhallgat.

ISMERŐS
Ez az egész helyzet, egyébként lebénít titeket?

APA
Elsőre pofon csap, aztán rövid idő alatt rájössz, hogy ezt dobta a gép és neked tenned kell a dolgodat.



2018. április 30., hétfő

Együtt felidézni

DÉLUTÁN. OTTHON. NAPPALI.
Maugli 6 éves
MAUGLI
(Apa és Maugli autóversenyt néznek a TV-ben. Maugli már tizenöt perce fel-le vágja magát a kanapéra, közben hangosan kacag. Az egyik autó defektet kap. Még jobban nevet.)
Kiipukkadt a gumiii... Kiipukkadt a gumiii...

APA
(Az autóverseny a végéhez közeledik.)
Maugli, mindjárt kiszállnak az autóból.

MAUGLI
(Hangosan elégedetlenkedik.)
Nem szállnak ki az autóból. Kiipukkadt a gumi...

APA
(Nyugodtan.)
Maugli, vége a versenynek.

MAUGLI
(Határozottan, ellentmondást nem tűrve.)
Visszatekerjük...

APA
(Magában. Közben tekeri vissza a versenyt, ahol a gumi eldurrant.)
Húsz évvel ezelőtt ezt nem tudom, hogy hogy oldottam volna meg.

EGY ÓRA MÚLVA. NAPPALI.

ANYA
(Apa és Maugli már tizenkétszer megnézte a "Ki pukkant a gumiii.."-t majd megállították a műsort, hogy aztán még vissza lehessen tekerni. Apához.)
Akkor most ezt nem kapcsolhatom el, ugye.

APA
Nem kéne, ha nem akarsz balhét. ... Várj, van egy ötletem...

MAUGLI
(Apa a másik szobában az internetről játssza le újra és újra a versenyt. Maugli ott is az ágyon dobálja a magát.)
Kiipukkadt a gumiii... Kiipukkadt a gumiii...

MÁSNAP REGGEL. HÁLÓSZOBA.
APA
(Apa olvas, mellette a földön Maugli játszik az állataival. Mauglihoz.)
Maugli, kipukkadt a gumi.

MAUGLI
(Apa felé fordul, ránéz, látszik a szemében, hogy eszébe jutott, hogy előző nap együtt nézték az autóversenyt, hangosan kacagva.)
Kiszakadt a gumiii, ... mint a palacsinta.

APA
(Magában.)
Talán ez az első alkalom, hogy közösen emlékeztünk vissza.




2018. április 19., csütörtök

Különleges kapcsolat

PÉNTEK DÉLUTÁN. AZ ISKOLA ELŐTT, AUTÓBAN.
Maugli 6 éves

MAUGLI
(Apa és Maugli az autóban ül, Anya és Zs. (Maugli testvére) éppen megérkeznek az autóhoz. Maugli szomorúan mutogat a középső ülésre, ahol P. (Maugli másik testvére) szokott ülni.)
Ah..ah..ah..

ANYA
Maugli, P. később jön, mert kézilabdázik.

MAUGLI
(Legörbül a szája. El kezd pityeregni.)
Megvárjuk!

ANYA
(Apának.)
Összenőttek.

TÍZ PERC MÚLVA. OTTHON. KONYHA.

APA
(Mindenki hazaérkezett. Anyának.)
Láttad azt a videót, amelyiken egy kislány írt egy dalszöveget az autista bátyjának?

ANYA
Ő így kapcsolódik hozzá.

OTTHON. GYEREKSZOBA.

 P.
(Maugli és P. hajósat játszanak. P. próbálja rávenni, hogy játszanak együtt.)
Maugli kilyukadt a hajó, kalapáld be!

MAUGLI
(Hangosan kiabál, örül, együtt nevetnek.)
Iiiiiiiiiiiii……úúúúúúú

APA
(Anyával nézik, hogy hogy játszanak a gyerekek)
Azt hiszem, senki mással nem játszik.

P.
(Közben Maugli az öklével üti az elképzelt hajót, mintha kalapálná.)
Most húzd meg a csavart!

MAUGLI
(Továbbra is nagyon boldogan, nevet.)
Nekki medjünk a jéghegynekkk.

P.
(Mosolyog. Együtt nevetnek.)
Maugli, most nem ez következik.
(Kicsit gondolkodik. Megöleli Mauglit, aki ad neki egy puszit.)
Na, jó, a te fejedben igen.

APA
(Anyának.)
Kevesen értik úgy, mint P.

MAUGLI
Korrmányozzuk el a hajót!

FÉL ÓRA MÚLVA. ELŐSZOBA.

MAUGLI
(Le-fel rohangál az előszobában. Hangosan.)
Kaki, kuki, pisi… kaki, kuki, pisi…

APA
Ezt ki tanította neki?

ANYA
P., hogy ráüljön végre a wc-re.

APA
És?

ANYA
Ráült.

APA
A tanítómester.

ESTE LEFEKVÉS ELŐTT. FÜRDŐSZOBA.

APA
(A gyerekek a kádban ülnek. P. mossa Maugli haját, ami egyébként szinte lehetetlen.)
Mit csinálsz?

P.
Mosom a haját.

APA
Látom, de nem sír.

P.
Apa, én sem értem.

EGY ÓRA MÚLVA. GYEREKSZOBA.

APA
(Belép a gyerekszobába. Anyához.)
Alszanak?

ANYA
(Maugli bekucorodott P. mellé az ágyba és ott aludt el. Mosolyogva.)
Együtt.

NAPPALI.
APA
(Folytatják anyával a beszélgetést.)
Azt hiszem, ez egy nagyon erős kötelék.

ANYA
Több, mint testvérek.

APA
Megnyugtató, ha egyszer már majd nem leszünk ott.


2018. április 10., kedd

Erősségek

OTTHON. ESTE. KONYHA.
Maugli már majdnem hat éves.
APA
Szerinted, mik Maugli erősségei?

ANYA
Miért?

APA
Mert legtöbbször arról beszélgetünk, hogy mit csinál másképp, mint ahogy "normális", és ritkábban arról, hogy miben jó.

ANYA
Miért, a többiekkel (Maugli testvérei.) is azt gyakoroltatod, ami nem megy. Nézd!

MAUGLI
(Maugli előző nap, egész este egy filmet nézett. Most a filmből kinyomtatott képkockát – amin száz autó van – nézi, ismételgeti a számokat, úgy, hogy közben mutogatja sorban az autókat.)
Betty two (twenty two), betty three…

APA
Igen, hallom, hogy angolul számol.

ANYA
Százig.

APA
Ebben is remekel.
KÉT ÓRA MÚLVA. NAPPALI.
APA
(Apa éppen belép.)
Mi történt?

ANYA
Kivágatta velem az összes autót.

MAUGLI
(Egyesével rakja le az autókat a földre.)
Betty two (twenty two), betty three…


HÚSZ PERC MÚLVA. ISMÉT NAPPALI.

ANYA
NÉZD! Ugyanolyan sorrendben rakta ki.

APA
(Hitetlenkedve.)
Neee…, mind száz helyét ennyi idő alatt nem lehet megjegyezni. Ha legalább még egyszer kirakja, elhiszem.

MÁSNAP REGGEL. OTTHON. NAPPALI.
ANYA
Ma később indulunk.

APA
Miért?

ANYA
Mert tizenkettőnél tart, és néhány számot nekem is többször ismételnem kell.

MAUGLI
(Előtte már pár autó a földön. Anya felé tart egy autót, hogy anya is mondja. Tökéletes angollal.)
Twelve.

APA
(Tudja, hogy nem lehet Mauglit rábeszélni, hogy hagyja abba. Abból csak balhé van.)
Elviszem addig a többieket (Maugli testvérei.) az iskolába.

20 PERC MÚLVA. OTTHON.
ANYA
(Apa közben visszaérkezett.)
Nem erőlködött. Kirakta, ugyanúgy.

APA
(Csodálkozva néz rá előbb a kirakott autókra, majd Anyára.)
„Lefényképezte”? Ez "normális"?

ANYA
(Apának.)
Erősen nem szokványos.


APA
(Hangosan morfondírozik.)
Jó, de akkor ezzel most mihez is kezdünk… ?


2018. április 3., kedd

Látszat

NAPPAL. DÉLELŐTT. KÁVÉZÓ.
Maugli már majdnem 6 éves
ISMERŐS
(APA egy ismerősével beszélget.)
Nem lehet, hogy manapság túl reagálják az emberek ezt az autizmust? Meg a hiperaktivitás és a többit? Minden gyerekre rá akarnak sütni valamit, ha egy kicsit gyanús.

APA
Sok fajta városi legenda kering.

ISMERŐS
Nézem a szomszéd gyereket, anyukája szerint hiperaktív és mindenképpen vizsgáltatni akarja, szerintem semmi baja.

APA
Honnan tudod? Hidd el, egy igazi anya ezt megérezheti.

ISMERŐS
De azt nem tudhatja, hogy a gyerek mit lát vagy érez belülről.

APA
De tudhatja, csak ez egy másfajta tudás. Nálunk is a szomszéd gyerek úgy repdes a kezével, hogy biztos rajta van a spektrumon.

ISMERŐS
Nem szóltál nekik?

APA
A szólással óvatosan. Az anyukája is tudja, hogy aspergeres, de úgy döntött, hogy beengedi az iskolarendszerbe.

ISMERŐS
Ő is megérezte. Mi történt?

APA
Diagnózist nem, viszont elfogadó tanárt és közösséget kapott.

ISMERŐS
Nem értem, akkor most vizsgáltassa vagy nem?

APA
Az igazi dilemma a diagnózis előtt, hogy akkor most „ráragasztod” feleslegesen, vagy végig szenvedi a közösségi létet, vagy szerencséje van?

ISMERŐS
Magyarázd el, ezt a másfajta tudást.

APA
(Az ismerős tudja, hogy Maugli Apa fia és autista.)
Arra jöttem rá, hogy Maugli nem azért megy kezet mosni, hogy tiszta legyen a keze, hanem azért, mert élvezi, hogy a víz csobog és folyik rá a keze fejére.

ISMERŐS
El bírom képzelni, hogy mit szólnak az óvodában, ha koszos kézzel megy vissza a kézmosás után. Ehhez kell a diagnózis, hogy ott is tudják?

APA
Többek között. A diagnózis a hiedelem bizonyítéka vagy cáfolata.

ISMERŐS
És mi van a megérzéssel…

APA
(Viccesen.)
Működik.